Eredményeim

A természetgyógyászati módszerek önmagukban is alkalmasak lehetnek betegségek kezelésére, akkut bajok enyhítésére, de orvosi kezelés kiegészítésére is kiválóak. Mindezeket saját tapasztalataim is alátámasztják. Az elmúlt 20 év gyakorlatából kiragadok néhány példát, mely eredmények, sikerek jelentős mértékben segítik, támogatják munkámat.

M. Á. 21 éves. Kezelőorvosa keresett meg, hogy évek óta semmilyen gyógyszeres kezelésre nem szűnő, illetve visszatérő hólyaghurutja van, aminek nem sikerült az okát kideríteni. Igen sok felrakódást találtam a vese és a hólyagzónában. Már a harmadik talpreflexológiai kezelés után javult a közérzete, elmúlt a fáradékonysága, megszűntek a vizeléssel járó kellemetlen panaszai. Négy hónapja nem tért vissza a hólyaghurutja.

S. L.-né, 56 éves. Édesanyját, férjét és 30 éves fiát másfél éven belül veszítette el, idegei kimerültek. Sok gyógyszert szedett, éjjeleken át nem tudott aludni. Talpreflexológiával, olykor a teljes test masszírozásával, fülakupunktúrás kezeléssel sikerült segíteni rajta. Már két hét után – orvosi ellenőrzés mellett – csökkenthette a gyógyszerek fogyasztását. Egyre jobb a kedélye, jól alszik.

M. J.-né 32 éves. Súlyos depresszióval kórházban kezelték. Ki akarta próbálni a természetes gyógymódok hatását. Felváltva végeztem a reflexzóna-masszázst és a testmasszázst. A fülakupunktúra kezelésre is nyitott volt. Elsajátította a relaxációt, szívesen elfogyasztotta a javasolt gyógyteát. Jelenleg jól érzi magát, kocsit vezet, étvágya rendbejött.

Alakformálás természetesen, hatékonyan!

P.E. 38 éves, Győr

„Az életemet teljesen megváltoztatta ez a 10 alkalommal végzett kezeléssorozat. Elindított egy olyan úton, ami által valóban jól érzem magam a bőrömben, újra magabiztos lettem. Régóta eredménytelenül próbálkoztam megszabadulni az évek során felgyülemlett kilóktól, folyamatosan stresszeltem magam azzal, vajon sikerül-e látványos fogyást elérnem? Örömmel tapasztaltam, semmi fájdalom, kellemetlenség, sanyargatás. A kezeléshez használt krém természetes gyógynövény hatóanyagai ápolják, feszesítik, regenerálják a bőrömet, erősítik a kötőszöveteket. Köszönöm azt a mindenre kiterjedő nyitottságot, figyelmességet, segítő szándékot, melyet minden egyes alkalommal megkaptam és végig támogatott a sikerhez vezető úton!”

K. A. 41. éves. Több év óta szenved súlyos allergiás megbetegedésben. Szinte elviselhetetlen panaszai voltak hetekig, főleg a parlagfű virágzásakor. A fülakupunktúrás kezelést májusban kezdtük el. Amikor közeledett az allergiás időszak felhívott „… még most is jól vagyok, semmi reakció!”. Nehezen akarta elhinni, hogy ilyen egyszerű módszerrel megszabadult a kellemetlen érzésektől.

T. B. 6 éves. Állandó hörghuruttól szenvedett, sokat hiányzott az óvodából. Néhány hét után lényeges javulás következett be. Később röntgen által kimutatott arcüreggyulladással kerestek fel. Három kezelés után ez is rendbe jött.

P. I. 50 éves. Nagyon erős gyomorfájásra panaszkodott és véres széklete volt. A természetgyógyászati rendelésen vastagbél-daganatot tapintottam ki és javasoltam a műtéti beavatkozást, ami meg is történt. Egészségmegőrző, fenntartó talpreflexológiai kezelésre jár, jól érzi magát.

S. M.-né 39 éves. Hetek óta tartó epehólyag-gyulladása a gyógyszer és a diéta ellenére sem jött rendbe. Néhány talpreflexológiai és fülakupunktúrás kezelés után már a gerincfájása is lényegesen enyhült, ingadozó vérnyomása rendeződött, gyötrő fejfájása is ritkábban jelentkezik.

K. Z.-né 45 éves. Hosszabb ideig feküdt vesekővel az urológián; infúziókat kapott, de a kő nem távozott, azt mondták csak a műtét segít. Kb. 5 hétig alkalmaztam a talpreflexológiát. Szerencsére spontán távozott az oxalát köve – amit analizáltak. Azóta panaszmentes. – Több ízben is sikerült vesekövet masszírozással, illetve gyógyteák segítségével eltávolítani. Igaz, sokszor kaptam azt a megjegyzést, hogy a vesekő spontán is távozik. Ez így is van, de akkor az adott esetekben miért nem történt ez meg talpreflexológia nélkül?!

J. K.-né 49 éves. Nagyon erős derékfájása volt. Már négy-öt fülakupunktúrás és talpreflexológiás kezelés után lényegesen könnyebben érezte magát, viszonylag jól, stabilan jár. Két hónap után fájdalmai megszűntek.

G. M. 5 éves. Sokszor felszúrták a fülét, sokat betegeskedett vele. Amióta kezelem a talpát semmi gondjuk a szülőknek, még megfázva sem volt a gyermek.

I. K.-né 30 éves. Pajzsmirigy működése fokozott volt, ezért állandóan gyógyszereket szedett, sokszor mégis rosszul érezte magát. A talp-, és fül-reflexterápia, valamint a gyógyteák meghozták az eredményt. Azóta panaszmentes, a gyógyszeradagját is lecsökkentette kezelőorvosa.

P. SZ.-né 33 éves. Leukémiát állapítottak meg nála. Már nagyon legyengült állapotban jött el hozzám. Orvosi felügyelet mellett végeztem a reflexterápiát, néhányszor gerincmasszírozásban is részesült, ami igen jó hatást váltott ki nála. Zöldséglé-kúrával, gyógyteákkal egészítettem ki a kezelést. Az elvégzett klinikai ellenőrzések a vérkép javulását jelezték.

A.T. 44 éves. Egy jóbarát halála után, mely eléggé megviselte, visszatérő köhögés, és megfázás gyötörte. Bőre fakó, haja fénytelen lett. Indiai fejmasszázzsal sikerült visszaállítanom szervezete egyensúlyát. Néhány hónap múlva bőre is letisztult, haja fantasztikusan lágy tapintású lett az olajoktól. Jelenleg havi egy fejmasszázson vesz részt – mely sakkban tartja a köhögést és a náthát.

K.P.-né 53 éves. Rosszul aludt, és állandóan fáradtnak érezte magát. Napközben egyre feledékenyebb és ingerültebb volt. Már az első indiai fejmasszázst követő éjszakán végre sikerült átaludnia az éjszakát. Havi rendszerességgel jár masszázsra, mert örömmel számolt be arról, hogy napközben sokkal több az energiája, és jelentősen javult a memóriája is.

S.K. 38 éves. Gyakran az egész napot a számítógép előtt tölti, mint tervező technikus. Munka után egész testét merevnek érzi, minden nap égő szemekkel, fej és hátfájással érkezik haza. Eleinte hetente járt indiai fejmasszázsra, sokkal jobban érzi magát esténként, munka közben sokkal jobban tud figyelni, koncentrálni.

P.O. 30 éves. Kisfia születése után annyi erőt sem érzett magában, hogy dél előtt felkeljen. Sokat sírt, haja hullott, bőre tele volt pattanásokkal. Az indiai fejmasszázzsal lelkiállapota egyre jobban helyreállt, sokat javult haja és bőre állapota. Egyre inkább visszatér az önbizalma, és élvezi az anyaságot.