Magamról


„A gyógyító nem ura, hanem csak szolgája a természetnek. Ezért úgy illik, hogy a gyógyítás tudománya a természet akaratát kövesse.

A természet erői arra irányulnak, hogy valamennyi élőlényt tökéletes egészségben tartsanak. Egészséges csak az lehet, aki követi a természet egyértelmű parancsait.
Az igazi gyógyítást a szervezet végzi, a test a természetes védekező képességének felhasználásával. A természet törvényeit nem lehet megszegni, ezek a törvények örök érvényűek.

Mi is az a „szivárványtest”, ami a honlap címét adja!?
A hinduista, és a buddhista tantrikus hagyományokban a szivárványtest az elérhető legmélyebb meditatívállapot. A testet alkotó négy elem ekkor jelképesen szivárványfénnyé olvad és a földi fényt a meditáló anyagtalannak látja.

Fonyó Katalin vagyok, Győrben élek, 40 éve dolgozom az egészségügyben. Hosszú évekig gyógyszerészként próbáltam segíteni beteg embertársaimon, és azt tapasztaltam, a kemikáliák – néha a sok mellékhatás mellett – sem hozták meg várva várt gyógyulást.
Mint a legtöbb gyógyító, akik a természetes módszereket hívják segítségül, én is ezt az utat választottam – és járom 20 éve hittel és szeretettel.

 

Győr-Szigetben fogadom a hozzám bizalommal fordulókat. A kezelések bejelentkezés szerint történnek, az időtartalmuk változó, függ a segítséget kérő korától, betegsége jellegétől, a tanácsolt kezelés módjától.
Ha felkérnek, szívesen tartok előadásokat klubokban, idősek otthonában, falunapokon, rendezvényeken, bárhol, ahol érdeklődnek a természetgyógyászati lehetőségek, az egyes betegségek természetes módszerekkel való kezelése iránt.
Oktatói tevekénységet is folytatok!
A fülakupunktúrás és reflexológiai kezelésekhez minden kedves páciensemnek személyre szabott, gyógytea keveréket írok fel ingyenesen, bónuszként!

Egészségpénztárak, melyekkel szerződésben állok:
Allianz, Hungaria, K&H, Medicina, Patika, OTP, Évgyűrűk, Prémium (AXA), Vasutas, TEMPO, DIMENZIÓ, Credit Suisse, Talizmán, MKB, Pajzs, Vitamin, NAVOSZ, ERÖ

TANÁRAIM, PÉLDAKÉPEIM , SEGÍTŐIM

dr. Domján László – agykontroll oktató
Domján Andrea – agykontroll (ultra) oktató
dr. Eőry Ajándok – természetgyógyász, 3-1-2 nemzetközi meridiántorna oktató
Etka Anyó † – jóga oktató
dr. Fórizs Éva – orvos, fülakupuntúra-addiktológus
Major Etelka – reflexológia oktató
dr.Karácsonyi Eszter – természetgyógyász: bioenergia, akupresszúra, angyalterápia
dr. Németh Zoltán † – természetgyógyász, fitoterapeuta
Radnai Zsuzsanna – hang- és rezgésterápia
dr .Varga Alojzia – orvos, pszichológus
valamint Losonczi Ibolya, Mészáros László,Varga Péter Károly és Pataki Levente

KÖSZÖNET ÉS HÁLA!